Skip to content

Tűzzsonglőr előadás rendezvényekre

Számunkra a tűzzsonglőr lét nem csak hivatás, hanem életforma is.

-25% kedvezmény

Idén az összes előadásunkat kedvezményesen rendelhetik meg azok, akik időben lefoglalják a szolgáltatásainkat. Ne várjon sokat az árajánlat kéréssel, mert ha az időpontját lefoglalják, akkor bármilyen kedvező is az árajánlatunk, nem fogunk tudni rendezvényén megjelenni.

A biztos alapok tűzzsonglőr és szervező között

Teljes tűzzsonglőri odaadás

Nem szabad ott megállnia egy előadásnak, hogy az előadók élvezik azt, a közönségnek is élveznie kell azt. Ezt a picinek tűnő de hatalmas különbséget hívjuk odaadásnak, mely oly jellemző az előadó művészeinkre.

Siker minden fél számára

Amennyiben mi sikert aratunk, Ön mint rendezvény szervező is részesül a sikerből, méghozzá nem is elenyésző hányaddal. Biztosítsa be hát sikerét velünk! Ön számunkra nem ügyfél, hanem partner!

Professzionális előadó művészek

Előadó művészeink kizárólag sok éves tapasztalattal rendelkező, főállású tűzzsonglőrök. Válassza tehát a tapasztalatot, mely annyit bizonyított már az emberiség kezdete óta mindenben.

Pontosság időben és a tűzzsonglőrök műsorában

Megköveteljük előadó művészeinktől a pontosságot minden területen. Ezzel növelve az Ön reputációját és nyugalmát az előadó választás miatt.

Tűzzsonglőr műsor kínálatunk

Tökéletes választás ez a tűzzsonglőrök produkciója bármilyen rendezvényre. Közönség korosztálytól függetlenül rajongani fog a látványért.

Nem minden esetben van szükség színpadi produkcióra a tűzzsonglőrök részéről. Olykor csak a rendezvény hangulatát kell emelni látványként.

Ha pedig valami igazán különlegesre vágyik rendezvénye fénypontjaként, akkor kuriózum tűzzsonglőrök mutatványossága amire szüksége lesz.

Nem csak tűzzsonglőr – válasszon látványos kísérőprogramot is!

Tegye még színesebbé rendezvényét gólyalábas, LED- vagy hagyományos zsonglőr show-val – mindössze egy kattintással árajánlatot kérhet!

Zsonglőr show
Klasszikus látvány, minden korosztálynak
Gólyalábasok
Feltűnő megjelenés, interakció a közönséggel
LED zsonglőr show
Modern, látványos fényjáték
Zsonglőr játszóház
Gyerekbarát program, interaktív élmény

Árajánlat generálása

Jusson hozzá azonnal az árlistánkhoz, mely a pontos útiköltség elszámolást is tartalmazni fogja az adott eseményre vonatkozóan. Figyelmesen adja meg az alábbia datokat, hogy pár eprcen belül már ott is legyen Önnél az árajánlatunk.

Azokközül páran, akik már szerződtek velünk

Logóink nemcsak márkákat, hanem sikertörténeteket is képviselnek. Válasszon minket, és építsük együtt a következő sikeres referenciát!

„A tűzzsonglőrök játéka nem arról szól, hogy veszélyes mutatványokat hajtanak végre. Az előadás módja keverve a láng játékával, és mindezt művészi tánccal végrehajtani. Pontosan ez teszi olyan felejthetetlenné az egész lényegét.”

tűzzsonglőr 0066.jpg

Rólunk

Az előadó művészet azon ágából származunk, akik főállású tűzzsonglőrök, és ezt vállalkozásként műveljük 2007 óta. Sok éves tűztáncos tapasztalatunk, számtalan közönség előtt töltött óra tett minket ilyenné, amiért nagoyn hálásak vagyunk.

Küldetésünk

Először, mint mindent kezdő tűztáncos számára az volt a fontos, hogy bemutathassuk tűzzsonglőr tudományunkat. Ez viszont számunkra érezhető módon nem volt elégséges. Rájöttük, hogy a kihívás minden mögött adja az igazi izgalmat, célt, odaadást. Annak a feladatnak a megoldása, hogy hogyan lehet évről évre még inkább elkápráztatni a nézőinket tűzzel előadott show műsorainkban.

Mit is tartalmaznak pontosan a show műsorok?

Kérje brosúránkat emailben!

Élmények, amiket érdemes átélni – és elolvasni!

Cikkeink nemcsak a tűzzsonglőr és show műsorok világát hozzák közelebb, hanem segítenek abban is, hogyan varázsolja egyedi élménnyé saját rendezvényét.

Tűzzsonglőr és tűztáncos produkciók: Hatásos előadások
tűzzsonglőr csoport rendelés 090.png
Tűzzsonglőr és tűztáncos produkciók: Hatásos előadások
Tűzzsonglőr és tűztáncos produkciók: Hatásos előadások
Tovább olvasom
Tűzzsonglőr műsorok: A legjobb élmények és hatások
tűzzsonglőr 0039.jpg
Tűzzsonglőr műsorok: A legjobb élmények és hatások
Tűzzsonglőr műsorok: A legjobb élmények és hatások
Tovább olvasom
Tűztáncos előadások: A legjobb technikák és trükkök bemutatása
tűzzsonglőr csoport rendelés 104.png
Tűztáncos előadások: A legjobb technikák és trükkök bemutatása
Tűztáncos előadások: A legjobb technikák és trükkök bemutatása
Tovább olvasom
Tűzzsonglőr árak változásának okai
Tűztáncos és Tűzzsonglőr
Tűzzsonglőr árak változásának okai
Sajnos nagyon sok – rossz értelemben vett – változás történik az elmúlt pár évben, mely erőteljesen kihat a tűzzsonglőr árak változására (is). Az egyértelműen ismert okokat nem is kívánja ez a cikk felsorolni. Viszont az okozatokra annál inkább...
Tovább olvasom
Tűztáncosok és tűzzsonglőrök: kreatív együttműködés
tűzzsonglőr 0064.jpg
Tűztáncosok és tűzzsonglőrök: kreatív együttműködés
Tűztáncosok és tűzzsonglőrök: kreatív együttműködés
Tovább olvasom
Tűzzsonglőr észtétika: az egyedi stílus művészete
tűzzsonglőr 0046.jpg
Tűzzsonglőr észtétika: az egyedi stílus művészete
Tűzzsonglőr észtétika: az egyedi stílus művészete
Tovább olvasom
Tűztáncosok és tűzzsonglőrök: Különleges programok tervezése
tűzzsonglőr 0020.jpg
Tűztáncosok és tűzzsonglőrök: Különleges programok tervezése
Tűztáncosok és tűzzsonglőrök: Különleges programok tervezése
Tovább olvasom
Rendezvényszervezési tippek: Hogyan emelje ki programját tűzzsonglőr műsorokkal?
tűzzsonglőr csoport rendelés 119.png
Rendezvényszervezési tippek: Hogyan emelje ki programját tűzzsonglőr műsorokkal?
Rendezvényszervezési tippek: Hogyan emelje ki programját tűzzsonglőr műsorokkal?
Tovább olvasom
Esküvői tűzzsonglőr show: varázslatos pillanatok
tűzzsonglőr 0014.jpg
Esküvői tűzzsonglőr show: varázslatos pillanatok
Esküvői tűzzsonglőr show: varázslatos pillanatok
Tovább olvasom
Tűzzsonglőr show rendezése: praktikus tippek
tűzzsonglőr 0068.jpg
Tűzzsonglőr show rendezése: praktikus tippek
Tűzzsonglőr show rendezése: praktikus tippek
Tovább olvasom

Tűzzsonglőr hírlevél

Pontosan Önnek tervezve

Havi egy alkalommal érkezik postafiókjába érdekes és oktató jellegű írásaink válogatása. Így azonnal értesülhet a magyarországi tűzzsonglőrök világát izgalmas jelenségeivel.