Skip to content

Tűzzsonglőr előadás rendezvényekre

Számunkra a tűzzsonglőr lét nem csak hivatás, hanem életforma is.

-25% kedvezmény

Idén az összes előadásunkat kedvezményesen rendelhetik meg azok, akik időben lefoglalják a szolgáltatásainkat. Ne várjon sokat az árajánlat kéréssel, mert ha az időpontját lefoglalják, akkor bármilyen kedvező is az árajánlatunk, nem fogunk tudni rendezvényén megjelenni.

A biztos alapok tűzzsonglőr és szervező között

Teljes tűzzsonglőri odaadás

Nem szabad ott megállnia egy előadásnak, hogy az előadók élvezik azt, a közönségnek is élveznie kell azt. Ezt a picinek tűnő de hatalmas különbséget hívjuk odaadásnak, mely oly jellemző az előadó művészeinkre.

Siker minden fél számára

Amennyiben mi sikert aratunk, Ön mint rendezvény szervező is részesül a sikerből, méghozzá nem is elenyésző hányaddal. Biztosítsa be hát sikerét velünk! Ön számunkra nem ügyfél, hanem partner!

Professzionális előadó művészek

Előadó művészeink kizárólag sok éves tapasztalattal rendelkező, főállású tűzzsonglőrök. Válassza tehát a tapasztalatot, mely annyit bizonyított már az emberiség kezdete óta mindenben.

Pontosság időben és a tűzzsonglőrök műsorában

Megköveteljük előadó művészeinktől a pontosságot minden területen. Ezzel növelve az Ön reputációját és nyugalmát az előadó választás miatt.

Tűzzsonglőr műsor kínálatunk

Tökéletes választás ez a tűzzsonglőrök produkciója bármilyen rendezvényre. Közönség korosztálytól függetlenül rajongani fog a látványért.

Nem minden esetben van szükség színpadi produkcióra a tűzzsonglőrök részéről. Olykor csak a rendezvény hangulatát kell emelni látványként.

Ha pedig valami igazán különlegesre vágyik rendezvénye fénypontjaként, akkor kuriózum tűzzsonglőrök mutatványossága amire szüksége lesz.

Nem csak tűzzsonglőr – válasszon látványos kísérőprogramot is!

Tegye még színesebbé rendezvényét gólyalábas, LED- vagy hagyományos zsonglőr show-val – mindössze egy kattintással árajánlatot kérhet!

Zsonglőr show
Klasszikus látvány, minden korosztálynak
Gólyalábasok
Feltűnő megjelenés, interakció a közönséggel
LED zsonglőr show
Modern, látványos fényjáték
Zsonglőr játszóház
Gyerekbarát program, interaktív élmény

Árajánlat generálása

Jusson hozzá azonnal az árlistánkhoz, mely a pontos útiköltség elszámolást is tartalmazni fogja az adott eseményre vonatkozóan. Figyelmesen adja meg az alábbia datokat, hogy pár eprcen belül már ott is legyen Önnél az árajánlatunk.

Azokközül páran, akik már szerződtek velünk

Logóink nemcsak márkákat, hanem sikertörténeteket is képviselnek. Válasszon minket, és építsük együtt a következő sikeres referenciát!

„A tűzzsonglőrök játéka nem arról szól, hogy veszélyes mutatványokat hajtanak végre. Az előadás módja keverve a láng játékával, és mindezt művészi tánccal végrehajtani. Pontosan ez teszi olyan felejthetetlenné az egész lényegét.”

tűzzsonglőr 0066.jpg

Rólunk

Az előadó művészet azon ágából származunk, akik főállású tűzzsonglőrök, és ezt vállalkozásként műveljük 2007 óta. Sok éves tűztáncos tapasztalatunk, számtalan közönség előtt töltött óra tett minket ilyenné, amiért nagoyn hálásak vagyunk.

Küldetésünk

Először, mint mindent kezdő tűztáncos számára az volt a fontos, hogy bemutathassuk tűzzsonglőr tudományunkat. Ez viszont számunkra érezhető módon nem volt elégséges. Rájöttük, hogy a kihívás minden mögött adja az igazi izgalmat, célt, odaadást. Annak a feladatnak a megoldása, hogy hogyan lehet évről évre még inkább elkápráztatni a nézőinket tűzzel előadott show műsorainkban.

Mit is tartalmaznak pontosan a show műsorok?

Kérje brosúránkat emailben!

Élmények, amiket érdemes átélni – és elolvasni!

Cikkeink nemcsak a tűzzsonglőr és show műsorok világát hozzák közelebb, hanem segítenek abban is, hogyan varázsolja egyedi élménnyé saját rendezvényét.

A show rendezés művészete: tippek és trükkök
tűzzsonglőr 0034.jpg
A show rendezés művészete: tippek és trükkök
A show rendezés művészete: tippek és trükkök
Tovább olvasom
Tűzzsonglőr show: a hangulat megteremtése
tűzzsonglőr 0043.jpg
Tűzzsonglőr show: a hangulat megteremtése
Tűzzsonglőr show: a hangulat megteremtése
Tovább olvasom
Hogyan emelheti rendezvénye színvonalát tűzzsonglőr előadásokkal
Tűztáncos és Tűzzsonglőr
Hogyan emelheti rendezvénye színvonalát tűzzsonglőr előadásokkal
Tűzzsonglőr előadások kiváló lehetőséget nyújthatnak arra, hogy egy rendezvény színvonalát emeljük. Az ilyen előadások látványosak és izgalmasak, ami elvarázsolhatja a közönséget. Annak érdekében, hogy a tűzzsonglőr előadások valóban hatékonyak legyenek,...
Tovább olvasom
Tűztáncosok és tűzzsonglőrök: együtt a színpadon
tűzzsonglőr 0004.jpg
Tűztáncosok és tűzzsonglőrök: együtt a színpadon
Tűztáncosok és tűzzsonglőrök: együtt a színpadon
Tovább olvasom
Tűzzsonglőr műsorok: válasszon az igényei szerint
tűzzsonglőr 0008.jpg
Tűzzsonglőr műsorok: válasszon az igényei szerint
Tűzzsonglőr műsorok: válassz az igényeid szerint
Tovább olvasom
Profi tűzzonglőr show rendezvényekhez
Tűztáncos és Tűzzsonglőr
Profi tűzzonglőr show rendezvényekhez
Profi tűzzonglőr show rendezvényekhez
Tovább olvasom
Profi tűzzsonglőr show: hatás és megjelenés
tűzzsonglőr 0011.jpg
Profi tűzzsonglőr show: hatás és megjelenés
Profi tűzzsonglőr show: hatás és megjelenés
Tovább olvasom
Tűzzsonglőr megrendelése: tippek és ötletek
tűzzsonglőr 0058.jpg
Tűzzsonglőr megrendelése: tippek és ötletek
Tűzzsonglőr megrendelése: tippek és ötletek
Tovább olvasom
A tűzzsonglőr művészet varázsa: technika és kreativitás egysége
tűzzsonglőr 0044.jpg
A tűzzsonglőr művészet varázsa: technika és kreativitás egysége
A tűzzsonglőr művészet varázsa: technika és kreativitás egysége
Tovább olvasom
Rendezvény szervezése: Lépésről lépésre útmutató
tűzzsonglőr 0066.jpg
Rendezvény szervezése: Lépésről lépésre útmutató
Remndezvény szervezése: Lépésről lépésre útmutató
Tovább olvasom

Tűzzsonglőr hírlevél

Pontosan Önnek tervezve

Havi egy alkalommal érkezik postafiókjába érdekes és oktató jellegű írásaink válogatása. Így azonnal értesülhet a magyarországi tűzzsonglőrök világát izgalmas jelenségeivel.